Öcsém osztálykirándulásra ment, és haza se jött. Kitalálta hogy ott alszik egyik osztálytársánál, és vigyek le neki ruhát.
Nagy nehezen összeszedtem magam, hiszen 4 napja ki sem mozdultam itthonról... Csak a hátsó kertig mentem el. Az első két napban a betegség miatt, utána a bacik miatt. (Anyu nagyon aggódó típus x3)
Nagy nehezen elindultam, és végigmentem lefelé az utcán. Sülysáp nagyjából 3 részből áll, Sáp, Süly és Szöllős. (Számomra tökre egyben van az egész x3).
Én már majdnem Sápon lakom, ha lemegyek egy utcán, és befordulok a bekötőnél, az már Sáp. Arrafelé ritkán járok, sőt. Szinte soha. Így eléggé izgultam. Egy olyan utcába kellett mennem, amiről még nem is hallottam. Mentem vagy 10 percet, mire megtaláltam azt a fölfelé vezető utat. Ráérősen felballagtam, és amikor a tetejébe érve megfordultam, csodálatos látvány tárult elém.
Szemben a dombok oly lágyan húzódtak végig, mintha egy festő most festette volna oda pár laza ecsetvonással. A lemenő nap fénye kellemes időt hozott létre- se nem hideg, se nem meleg. Még minden csupa zöld, ám ahol a nap lefelé igyekezett a horizonton, ott csodálatos narancsszínűvé varázsolta az egész tájat. Mélyet szippantottam a levegőbe- friss volt. Leírhatatlanul friss. Ha oldalra tekintettem, a házak fölött végtelen mennyiségű fát pillantottam meg. Ott volt közöttük a Sápi templom is (mert nekünk kettő van, egy Sülyben), és az előtt van egy kisebb terület, ahonnan szintén csodálatos a kilátás. Pár hét múlva, con előtti pénteken oda szeretném elvinni Francicát~ Csak álltam ott egy darabig, és megigézve néztem. Ilyenkor döbbenek rá igazán, hogy milyen csodálatos helyen élek. Ezt a látványt semmiért sem cserélném el.
Miután odaadtam öcsémnek a cuccát, elindultam hazafelé. Amikor az utcánkhoz értem, elégedetten pillantottam el a határba, melynek vége nyírfaerdőbe torkollik. Láttam a két kis utat, azokat ahol a kutyáim szoktam sétáltatni. Kedvem támadt sétálni egyet.
A naplemente a kedvencem az egész napban. Képes megmelengetni a szívet, elcsodálkoztatni, megállítani egy pillanatra ebben a rohanó világban...
Ahol éppen nem ment le a nap, ott az ég olyan volt, akár a színpaletta. A kék minden árnyalata ott volt, és lágyan futottak egymásba, a legsötétebbtől egészen a legvilágosabbig.
Egyszerűen imádok itt lakni~ ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése